Azzal a példával élnék, amit rendszerint megemlítek a diákjaimnak is az órákon: Ahogy mindannyian külön személyiségek vagyunk, egyéni értékrenddel és látásmóddal reagálunk a minket körülvevő világra, úgy ez abszolút felfedezhető a nyelvtanulás során is. Mindenki egyedi ’nyelvtanulói személyiséggel’ – vagy ahogy még hivatkozni szoktam rá, kódrendszerrel – rendelkezik, egyéni módon dolgozza fel a kapott információkat, építi be a nyelvtanulást a mindennapjaiba, azaz tanul meg egy nyelvet. Egy jó nyelvtanár valóban igazi kódfejtő is egyben, hiszen mindenkinél más és más válik be – és azt, hogy egy adott esetben mi lesz a nyerő kombináció, erőteljesen befolyásolja a delikvens nyelvtanuló személyisége is.
Amikor elkezdek valakivel együtt dolgozni, a kezdeti időszakot – körülbelül az első 4-5 alkalmat – ez heti 1 óránál egy hónapot felölelő időszak – a feltérképezésre szánom. Ez alatt azt értem, hogy – azon túl, hogy kérdésekkel puhatolózok afelől, hogy mit szeret csinálni szabadidejében, mivel és hogyan tölti a napjait, mik érdeklik – megfigyelem, milyen ember is ő valójában. A szokásaira, érdeklődési körére vonatkozó kérdések azért nagyon fontosak, hogy a későbbiekben a tananyag is nagyrészt ezen témák köré fonódjon. A személyiségére vonatkozó jellemzők pedig szintén nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy igazán személyre szabható legyen az óra.
Összefoglalva azt mondanám, hogy nemhogy személyre szabható a nyelvtanítás és a nyelvtanulás, hanem véleményem szerint ennek kéne mérvadó iránynak lennie a nyelvtanítási piacon is. Szerencsére egyre többen képviselik ezt az irányt és kezdi az elavultabb tanítási nézeteket is felülírni.
Alapvetően itt két nagy csoportot különítenék el egymástól, ők pedig az introvertáltak és az extrovertáltak. Vannak átmenet- típusok is, ők azok, akik kezdetben inkább az egyik csoporthoz tartozónak tűnnek, de aztán mégis mutatnak a másik csoportra vonatkozó személyiségjegyeket is.
Az introvertált csoportba tartozó nyelvtanulók az életben is csendesebb, visszahúzódobb személyiségek és óvatosan közelítik meg a dolgokat, beleértve a nyelvtanulás kérdését is és nekünk, nyelvtanároknak is óvatosan kell közelítenünk feléjük, semmiképpen sem szabad ajtóstul rontani a házba. Itt kiemelném azt a kombinációt, amikor egy introvertált személyiségű ember önbizalomhiánnyal küzd. Ők azok, akik gyakran legszívesebben megszakítanák a hívást, amint célnyelvi kommunikációra kerül sor, sokszor szégyellősek és vonakodva válaszolnak az olyan, ’jégtörő’ kérdésekre, mint a Hogy vagy? , nehezen engedik el magukat, sokat feszengenek már csak a helyzettől is.
Náluk fő a fokozatosság, semmit sem szabad elsietni, erőltetni, hagyni kell, hogy mindent a saját tempójukban fedezzenek fel, jöjjenek rá összefüggésekre. Ugyanakkor nem szabad fukarkodni a dicséretekkel (meg amúgy semmilyen személyiségtípus esetén sem), hiszen ez nagyon nagy löketet ad nekik és az egészséges önbizalom rengeteget tud lendíteni az egész folyamaton. Gyakran folyamatos visszacsatolást várnak, már csak emiatt is fontos erősíteni bennük, hogy jó az, ahogy ők működnek.
Az órák során – főleg ha kommunikációközpontú órákról van szó – kiemelten fontos az ő tempójukhoz való alkalmazkodás. Játékosabb jellegű, a szorongásukat, feszengésüket oldani hivatott feladatokkal, rendszeres, megerősítő visszacsatolásokkal sokat tehetünk azért, hogy feloldódjanak, elhiggyék, hogy ezt ők is képesek megtanulni – bármit is tapasztaltak anno a múltban – és ez sokszor csodákra képes, valamint a motivációjuknak is határozottan jót tesz.
Nyelvi coach-ként alapvetően is lételemem a folyamatos visszacsatolás, önbizalom erősítése – szakkifejezéssel élve az erőforrásaink kiaknázása – és a nagyfokú empatizmus, tanár helyett a kapcsolatban segítőként ’jelen levés’, így szerencsére egyáltalán nem jelent számomra nehézséget ezen attitűdök alkalmazása, azonban a fent említett módszertani elemek az introvertált és sokszor önbizalomhiányos tanulóknál válnak be a legjobban.
Az extrovált tanulóknál sok esetben megegyezik az a megközelítés, amit introvertált társaiknál alkalmazok, azonban ők azok a fajta tanulók, akik gyermeki lelkesedéssel állnak hozzá a nyelvtanuláshoz, sokszor már a nyelvtanulás kezdetekor olyan dolgokat szeretnének elmondani a célnyelven, amihez még se szókincsük, se nyelvtani ismeretük nincsen, de lelkesen próbálkoznak, ugyanakkor hajlamosak az elkalandozásra is, előfordulhat, hogy csaponganak.
Az önbizalomerősítést – avagy az erőforrások kiaknázását – az ő esetükben is kiemelt fontosságúnak tartom, de ők talán erre kevésbé vannak rászorulva – a szó jó értelmében. Azt az akadályt az ő esetükben nem szükséges áthidalnunk, hogy elhiggyék azt magukról, hogy képesek összerakni egy mondatot a célnyelven és nem baj, ha hibáznak.
Az extrovertáltabb, lelkes – mindent egyszerre szeretnék megtanulni – típusú tanulók azonban sokszor nagyon szigorú mércével mérik képességeiket. Náluk az okozhat olykor nehézséget, hogy visszatereljük őket az óra témájához, illetve meggyőzzük őket arról, hogy – ahogy Róma sem egy nap alatt épült fel – nem kell pár bevezető alkalom után egyből a B2 szintben gondolkozni.
Az ő esetükben nagyon jól működnek a hallásértéses feladatok – sokszor büszkeséggel és örömmel tölti el őket, hogy értették azt, ami a videóban/hanganyagban elhangzott. Szívesen dolgoznak fel szövegeket és általában a fordítási feladatoknak is szívesebben látnak neki, mint introvertált társaik.
Összességében elmondható, hogy nem ennyire fekete-fehér a dolog, sok átmenet van, nem lehet és kell mindenkit beskatulyázni, de a coaching alapú nyelvoktatás minden nagyszerű elemével szuper lehetőséget teremt az egyes személyiségtípusok felismeréhez és kezeléséhez.
Röviden és tömören azt válaszolom, hogy nem használok tankönyveket, ha nem muszáj. Pontosabban fogalmazva: sosem haladok egy előre megírt tankönyvi tematika alapján, hacsak erre nincs külön kérés – mert azt hangsúlyoznám, hogy a coaching szemléletű nyelvoktatás abszolút figyelembe veszi a tanuló kéréseit, nem arról van szó, hogy az én kikötéseim alapján tanulunk együtt, így ha valakinek ez biztonságot ad – mert legtöbbször egy biztonságot adó érzés társul a tankönyvi tematika elkötelezett követéséhez – akkor természetesen ezt figyelembe veszem és ilyen esetben használunk könyvet.
A tankönyvi tematikához foggal – körömmel való ragaszkodás pont a személyre szabhatóságot ássa alá. Egy nyelvkönyet nem egy konkrét nyelvtanuló típusra írtak, szerkesztettek, dominál benne az általános megközelítés és nem biztos, hogy minden lecke tematikájával/témájával azonosulni tud a nyelvtanuló – ahogy sokszor én sem.
Például ha látom, hogy egyelőre még nehézkesen megy a jelen idő magabiztos használata, akkor olyan feladatokat, szituációkat, mondatokat tanulunk, használunk, melyekkel ezeket a bizonytalanságokat kiküszöbölhetjük, időt szánunk rá, más oldalról közelítjük meg a dolgot, hogyan tehetnénk feldolgozhatóbbá, befogadhatóbbá a nehézséget jelentő nyelvtant és csak azt követően haladunk tovább.
Nem egy nyelvkönyvben láttam azt, hogy a jelen idő után egyből vette a múlt időt és később tért ki a szórendre például vagy a kötőszavakra, ami által a későbbiekben egy kisebb káosz alakult ki a tanuló fejében. Én a jelen időt mindig összekötöm a szórenddel, legyenek mondataink először, amiknek a megalkotása örömöt és sikerélményt szokott eredményezni. Ezt követően kezdhetünk el múlt idő megalkotásában is gondolkozni.
Mindenesetre vannak nagyon jól összerakott nyelvkönyvek is, manapság szerencsére egyre több, azonban én a teljes személyre szabhatóság érdekében nem tanítok kizárólagosan egy tankönyvi tematika alapján – ez persze nem azt jelenti, hogy nem használom őket, nem veszek belőle gyakorlásra feladatot, nem inspirálódok a tematikája alapján, de a 7 év alatt, amióta főállásban tanítok, még egyszer sem vettem végig egy könyvet egy diákommal sem 😊
Azt üzenném nekik, hogy ne féljenek kilépni a komfortzónájukból – ha az csak azt jelenti, hogy nem ragaszkodnak annyira a tankönyvhöz – hiszen nálunk a módszertant ők ’szabják meg’, azaz azt tanulják az órákon, amire szükségük van és mindezt olyan módon, ahogy az ő nyelvtanuló személyiségükhöz leginkább passzol.
Amit szintén minden órámon elmondok, az az, hogy mindenki képes megtanulni egy nyelvet, csak meg kell találni a megfelelő módszert, a megfelelő kódot, mert ahogy nem vagyunk egyformák, úgy egy nyelvet sem szabad mindenkinek ugyanúgy tanítani, mindenkinél más válik be. Ez a hozzáállás, illetve felfogás nem utolsósorban oldja az olyan téves hiedelmeket is, mint amivel a legtöbben küzdenek és mi, nyelvtanárok is viszonylag gyakran halljuk:
„Én úgysem tudok megtanulni ezen a nyelven”, „Nincs érzékem hozzá”.
Próbáljátok ki ezt a fajta megközelítést és hamar meglátjátok majd, hogy mindenkiben megvan a képesség egy nyelv elsajátítására és mi, nyelvtanárok lelkesen segítünk abban, hogy ezt felfedezzétek magatokban! 😊
Ha tetszett az interjú, és szívesen tanulnál Anitával, kattints IDE
További izgalmas tartalmakért kövessetek be minket Facebookon, Instagramon és LinkedInen!
Kommunikációs Munkatárs
(diákként őt keresd)
Kommunikációs Munkatárs
(diákként őt keresd)
Operatív Munkatárs
(technikai probléma esetén őt keresd)
Tolmácsolási Üzletágvezető
PR és kommunikációs menedzser
Utazási Üzletágvezető