Sziasztok! 😊 🇺🇸🇬🇧
Turóczi Reginek hívnak. Jelenleg főállásban angolt és akcentustréninget (amerikai és brit) tanítok. Emellett színésznő vagyok, Zumba oktató és sminkes.
Gyerekként éltem Kaliforniában, óvodába is jártam ott, ezért vagyok abszolút anyanyelvi szintű beszélő és teljesen amerikai a kiejtésem. Missziómmá vált átadni az angol nyelv rejtelmeit Nektek.
Mivel magyar vagyok, illetve évek óta tanítok, tudom, milyen blokkokba szoktunk magyarként beleütközni. És miután ezeket feloldottuk, gyönyörűen fel tudjuk építeni a jó alapokra helyezett, erős tudást és szabadon tudunk ‘repülni’. 😊
(Update: Nagyon felkapottak lettek a beszélgetős – kommunikációt fejlesztő óráim mostanában, még jó, hogy értek egy kicsit a beszélgetéshez😆
Ha már úgy érzed, hogy elértél egy szép szintet, de csak a beszédet gyakorolnád pl. a munkád vagy külföldi tanulás céljából, hogy magabiztosabban szólalj meg, akkor is jó helyen vagy!😉 Természetesen néha kijavítjuk a nyelvtant és a kiejtést, vagy tanulunk új frázisokat, de nagyon fontos a Speaking Skill-eket is gyakorolni❗️
Az biztos, hogy velem nem fogsz unatkozni. 😜)
A mai világban már elengedhetetlen, hogy szép, de legalább ‘helyes’ akcentussal beszéljük az angolt. Nemcsak a nyelv eleganciájához tartozik hozzá, de sokkal komolyabban fognak miket venni a munkában és az életben, illetve hihetetlen nagy mértékben tudja növelni a magabiztosságunkat: az önmagunkba és a (nyelvtanulási) képességeinkbe vetett hitünk által.
Nem számít, milyen szinten vagy jelenleg, ha foglalkozol kiejtésjavítással, akcentustréninggel, azonnal sokkal közelebb érzed magad a nyelvhez és akár több hosszú évnyi hagyományos tanulást megspórolhatsz, mert ráérzel az angol nyelv hangulatára, dinamikájára, ami még a nyelvtanoknál is kulcsfontosságú.
Ha haladó vagy és úgy gondolod, hogy a szép kiejtés a ‘cherry on top 🎂’ lehet neked, akkor abszolút igazad van!
Ha pedig még az elején jársz az angol rejtelmeiben, akkor segíthet nagyon erős alapokat letenni, hogy könnyebben menjen a tanulás, valamint később majd ne szenvedj a ‘jónak hitt’ alapjaid átírásával. Minden téren. 💪🏽
Az óráimom megtalálom a módját, hogyan tudok egy nyelvet beszélni veletek (😉), figyelek arra, mi lelkesít, motivál, inspirál titeket, hogy hatékonyak és élvezetesek legyenek az órák. Eszméletlen a fejlődési ütem, amit az akcentus terén láthatunk; gyors és kézzelfogható. 🤩
Átvesszük a hangsúlyozást szavak szintjén, de komplett mondatokon belül is, megtanuljuk, miket szabad elharapni az élőbeszédben (nem a vizsgákon!), hogy folyékonyabb és dinamikusabb legyél. A haladókkal foglalkozunk ritmussal és tempóval is, és szépen búcsút mondjunk a vaskos magyar akcentusnak örökre😉
‘Instant satisfaction factors are guaranteed’, tényleg, olyan az óra, mintha instán satisfying videókat néznél, csak bónuszként megéled a változást és a fejlődést!😅😜
Ha felkeltettem az érdeklődésedet és szívesen tanulnál velem, keress nyugodtan üzenetben Facebook-on és minden kérdésedre szívesen válaszolok! 😘
regina.turoczi@icloud.com
Jelenleg csak online tanítok.
U.i.: ‘hagyományos’ angol órákat is tartok természetesen, akármi is legyen a célod, (alapok, átfogó általános tudás, mindennapos angol, szakmaspecifikus beszélgetések, állásinterjú, stb..) legyél a kezdőtől haladóig bármilyen szinten😊
SŐT, az órát megfelezve 50-50%-ban is szoktunk angol tanulós és akcentus tréning órákat tartani!😍
Végezetül pedig megosztok veletek egy videót a színésznői karrieremből, ahol hallhattok beszélni.
Fogadjátok szeretettel!😊🇺🇸🇬🇧