Oktatásfejlesztési kutató vagyok, aktív doktori kutatást végzek, azaz nem csak cikkeket írok, hanem valódi fejlesztésekben, nagy átalakításokban veszek részt, vezetek, több különböző intézményben, egyetemeken.
2015 októbere, Isztambul – ekkor kezdtem el angolt és németet tanítani online. Akkoriban az MBA tanulmányaimat végeztem a University of Liverpoolon, amit még Dubajból kezdtem el, ahol 2014 májusától stewardess-ként repkedtem 40 országba az Emirates Airline-nal (igen, piros sapkám is volt :-D, lásd a fotón alul :-)).
Korábban egy pénzügyi igazgatói állást hagytam itt Magyarországon, ahol 8 évig dolgoztam 2006 januárjától 2013 év végéig. Amikor 2012 év végén elvesztettem az Édesanyukámat, a gyász hónapjai alatt eldöntöttem, hogy ’na én most költözöm külföldre’, épp akkor volt helye egy nagy váltásnak az életemben.
Szóval, Isztambulban külföldi nőként lehetetlen lett volna visszamennem pénzügybe, de nem is ez volt a motivációm, hanem az oktatás. Pénzügyben is 400+ tréninget tartottam 8 év alatt, a 150 főstől a 10 fős tréningig, nyugdíj vagy biztosítás kalkulációtól a társadalmi biztonsági hálók kialakulásának történelmiig mindenről. Ebből írtam az első diplomamunkámat az IBS BABS szakán: A magyar nyugdíjrendszer lehetséges megoldásai – angolul, 2007-ben.
Mivel a pénzügy kiesett, mindenképpen azzal szerettem volna foglalkozni, amit szerettem és kisjelentettem, hogy életem végéig szeretnék tanulni – és szeretném, ha minél több ember is tanulna, fejlődne.
A legjobban az idegen nyelveket szerettem tanulni gimiben is még Fehérváron, és Édesanyukám, aki biológia és földrajz szakos tanár volt, mindig azt mondta, hogy “csak nyelveket tudj beszélni és tiéd a világ”! Igaza volt. 🙂 Ráadásul, ha tanítom, másnak is kaput nyithatok, fiatalnak vagy idősnek, mérnöknek vagy esztergályosnak egyaránt, akár Magyarországon él, akár éppen másik országban.
Azonnal tele lettem diákokkal. 2015 októberében kezdtem, 2016 elején már tele voltam, azaz heti 30-40 órát tartottam online, kicsivel több németet, mint angolt, a németre nagyobb volt a kereslet. Imádtam!
Láttam, ahogy a diákjaim élvezik, fejlődnek, szerettem átadni a tudásomat, mesélték a kisebb vagy nagyobb sikertörténeteiket, amiktől könnybe lábadt a szemem… kaptak jobb állást, lettek barátaik más országokban, vagy egyszerűen csak kikérték az ételeket mindenkinek az étteremben azok, akik előtte soha nem mertek megszólalni. Anyukák tudtak segíteni a gyerekeiknek a nyelvtanulásban, gyerekek kezdték el megszeretni azokat a nyelveket, amiket korábban egyáltalán nem kedveltek, és ezért nem is ment nekik.
Tapasztaltam, hogy nem fogom tudni egyedül kiszolgálni az igényeket, mert nem csak hogy nem tudok más nyelveket tanítani, de az időm és energiám is véges. Így aztán elkezdtem partnereket keresni.
Nagyon nem volt könnyű. Olyan tanárok is jelentkeztek, akiknek szörnyű volta a kiejtése, vagy tőlem kérdezték, hogy hogyan kell a feltételes módot használni angolban, vagy hogy ő azt nem tudja elmagyarázni csak úgy, neki ahhoz könyv kell stb.
A legnagyobb veszélye a magán vagy nyelviskolai oktatásnak, hogy az aki tanulni megy oda, az nem tudja felmérni, hogy őt jól és jóra tanítják-e!
Végül 2019 nyarán lettünk 3-an, meghirdettük, hogy többeket is tudunk vállalni, 100+ jelentkezőnk volt pár nap alatt, 2019 év végére már 10-en voltunk, a többi lassan történelem 🙂
2021 novemberében több, mint 120-an voltunk, már több, mint 30 féle idegen nyelvet tanítunk, amik közül néhány különlegesség: dán, finn, svéd, arab, héber, thai, japán, kínai, vagy a magyar, mint idegen nyelv. 🙂
A Magyarország Több Nyelven Beszél nem a cégem neve, hanem ezzel a rövid, mottószerű mondattal tudjuk a legjobban aposztrofálni ennek a nagy tanári együttműködésnek a vízióját.
Kommunikációs Munkatárs
(diákként őt keresd)
Kommunikációs Munkatárs
(diákként őt keresd)
Operatív Munkatárs
(technikai probléma esetén őt keresd)
Tolmácsolási Üzletágvezető
PR és kommunikációs menedzser
Utazási Üzletágvezető